A F~méregetésről
Egy facebook csoportban valaki felvetette, hogy a férfiak versengését a közbeszéd f~méregetésnek nevezi. És hogy ez miért alakult így ki, vajon miféle szempontok alapján versengenek az illető ivarszervek, és hogy ennek miért nincs női párhuzamos képe, illetve a női megfelelőnek egyes szempontjai miért nem versengenek? A konkrét kérdést nem teszem ki. Majd megkérdezem az eredeti szerzőt, és ha beleegyezik, akkor.
Tehát:
Úgy vélem, hogy ezt a kifejezést nem szószerint kell értelmezni, hanem átvitt értelmében. Indokaim a következőek:
1-mindenféle versengésnek, illetve összemérésnek akkor van értelme, ha a mérés (vagy összevetés) eredménye felhasználható. Nos, még senkit nem hallottam azzal hencegni, hogy én vagyok a jobb, mert nekem ennyivel méretesebb (a méret dimenzióját most ne firtassuk).
2-a hivatkozott testrész csak egy speciális esetben mérvadó, alapállapotban csak egy érdektelen appendix, és ilyenkor mérésre, összehasonlításra alkalmatlan. Viszont amikor mérhető állapotba kerül, akkor a férfiak nem igazán egymással vannak elfoglalva (ideális esetben). A legritkább esetben van ott olyan, akivel konkrétan össze lehessen vetni a dolgot.
Akkor mit jelent ez a kifejezés, ha azt nem? Gondolom hogy a férfiasság szimbólumaként alkalmazza a közbeszéd. Méghozzá olyan szempontokat említenek, amelyek valóban kívülről láthatóak. Nagyobb autó, pöpec kégli, Rolex óra satb. Érdekes módon amikor valódi férfias értékekről van szó, akkor nem ezt a kifejezést használja a közbeszéd, hanem hogy férfi. Esetleg igazi férfi. Például amikor valaki megküzd egy támadóval, aki egy nőt fenyeget. És a közbeszéd pont a fent említett értéktelen szempontok banalitását akarja kifejezni ezzel a vulgáris kifejezéssel. Mert mitől férfibb az, aki évente cseréli a luxus autóit? Bizony, az ilyen a micsodájával nem villoghat, mert nem illik. Vagy esélytelen. Keres tehát egy olyan versenyszámot, ahol van esélye a győzelemre. Csajok, kivel sétálnátok szívesebben a Margitszigeten? Akinek milliós Rolexe van, vagy aki megoltalmaz ha beléd köt egy részeg? (vagy aki tud személyes névmást egyeztetni?)
Nézzük a női párhuzamot, miért nincs ilyen?
1-eleve a nők hogyismondjákja kevésbé tanulmányozható. Amikor egy férfi olyan helyzetbe kerül, hogy tudományos alapossággal adatokat gyűjtsön, szelektáljon illetve rögzítsen későbbi feldolgozás céljára, nos akkor a kognitív funkciói lecsökkennek, és a vegetatív működésre kerül a hangsúly. Sajnos nincs annyi vér a testben, hogy ilyenkor a fejbe is elég legyen. És itt megjegyezném, hogy a fentiek alapján az eltúlzott férfi méret szintén funkcionális hátrányt jelenthet. Állítólag ugyebár, bár én ezt nem tudhatom.Tehát egy férfi adatgyűjtés helyett azzal van elfoglalva, hogy a levegővételt abba ne hagyja. Hogy a nők miért nem végzik el ezt az összehasonlító vizsgálatot, azt én nem tudhassam ugyebár. Gondolom ha nő lennék, én sem sietnék annyira.
Persze azt se felejtsük el, hogy a nők effajta összehasonlító elemzése valahogy nem szokás a férfiak között. Eleve egy bizonyos korban úgy van, hogy még a legyet is röptében. Aztán az idő múlásával kialakul két kategória, a
-de jó lenne, illetve a
-tán mégsem.
Egy időben gyakran étkeztem olyan helyen, ahová a közeli konditeremből kijártak a csajok enni. Persze kettesével, mert valamiért mindig így mennek. Ugye ezek a csajok az ismert tornadresszben igencsak jó étvágyat adtak az ebédhez. De még sose hallottam olyant, hogy két kívánatos nőt összehasonlítottak volna a férfiak. Ennek így egyszerűen nincs értelme.
Persze a csajoknak is van f~méregetése, illetve az ennek megfelelő, bár néven nem nevezett tevékenység. Ez egyébként azért is érdekes, mert amiben ők versengenek, az a férfiak nagy részének totál értelmetlen. Sőt sok esetben kifejezetten visszataszító. Még nem beszéltem olyan férfival, akinek tetszett volna a kacsacsőrű emlőssé feltöltött száj, vagy a pirított ribanc bőr. Mégis sok csaj ebben a műfajban verseng. Csak azt nem értem, hogy ezt a versenyt miért érdemes megnyerni? Ezen a pályán elindulni sem kéne.
Minden tudományos értekezés végén illik levonni valamiféle konklúziót. Nos, én ezt rábízom a T Olvasóra. Ez a kérdés egy olyan dolog, ami mindenkiben más eredményt hoz, ezért generális kijelentést nem merek tenni. Inkább hallgassuk meg Hadházi László értekezését a témában: 7 perc 33
https://youtu.be/b4rRtbsr_RM?t=453
Az eredeti felvetés:
Az jutott eszembe, hogy miért ezt az egyetlen dimenziót emelte ki a társadalom?
Miért nem foglalkoznak soha formával, iránnyal, vastagsággal, arányokkal?
Miért nem történt soha megjegyzés női adatokra? (Azt hiszem ott tág fogalomkör bír felderengeni, mint pejoratív jelző). Miért nem tudni semmit a különféle ajkak méretének, arányának, húsosságának bájáról, a lyuk körvonaláról, a belső izomzat erősségéről, színről, szószmennyiségről, belső hőről?
És akkor még nem tettem hozzá a felek dinamikáját, fizikumát, empátiáját, tudását.
Úgy érzem az egyetlen megemlített jellemzőn milliárdok bírnak izgulni (úgy, hogy gyakorlatilag lehetetlen javítani rajta), de ha valaki szeret rettegni, akkor most tizennéhány további szempontot is felsoroltam. Vagy akár el lehet engedni az egészet és szeretni az adottságainkat?
Egyáltalán ki a fenének jutott eszébe húzni egyet a főnév-jelző-kártyapakliból és lenyomni a köztudat torkán?
