...Pál apostol, Péter apostol és a többiek? Kitől fogadtak el tizedet mindezek? -ezt a szónoki kérdést teszi fel Hege Fecó már évek óta a a tized fizetést védő újszövetségi híveknek. Nos, a szónoki kérdéseknek nem az a célja, hogy válaszoljanak rá, hanem hogy elgondolkodjanak rajta. Én elgondolkodtam, és válaszolnék is.
Kinek fizettek tizedet ezek? Először is nézzük meg hogy kikről beszélünk. Zsidó emberekről, akiknek nem csak a származásuk, nem csak a vallásuk, de az identitásuk, a kultúrájuk és a társadalmi közegük is zsidó volt. Nomármost, ebben a kultúrában benne van, hogy tizedet kell fizetni. Jézus és az apostolok bemutatták, hogy a saját kultúrájukat megélték, nem adták fel amikor Jézus követői és az Örömhír hirdetői lettek. Mutatja ezt az, hogy Jézus minden probléma nélkül befizette a templomadót (Mát 17), Pál körülmetélte Timóteust, hogy a diaszpóra zsidók ne utasítsák el (Csel 16), Péter is ragaszkodott az étkezési előírásokhoz, még látomásban is (Csel 10). Ráadásul ha megnézzük az első apostoli zsinat határozatát, miszerint egy pogányságból megért hívőnek nem kell zsidóvá válnia, ez alapján állíthatjuk hogy egy zsidónak sem kell pogánnyá válnia. Nyugodtan megtarthatja a saját identitását, népszokásait, vallási előírásait, mindaddig amíg ezek nem ütköznek a Krisztus parancsába. Egy magyar keresztény is simán kitűzi a kokárdát március közepén, vagy elfújja a gyertyákat a tortáján. Nincs ezekkel baj. Nem kell nemmagyarnak lennem, ha jézushívő lettem.
Tehát a kérdésre a válaszom: a tizeddel úgy jártak el, ahogy az adott kor vallási és társadalmi előírásai illetve szokásai mondták. Odaadták a lévitának, vagy a Templomba, vagy ilyesmi.
A másik kérdés már érdekesebb. Kitől fogadtak el tizedet? Itt nézzük, hogy Fecó milyen igét használ: elfogad. Tehát ha én mondjuk bekopogok a házi őrizetben lévő Pál ajtaján, és a kezébe nyomok X ezüstöt, akkor mi történik? Vajon Pál megkérdezi, hogy netán ez a tized-e? Vagy simán elfogadja? Ha neked adok 100ezer Ftot, akkor mit csinálasz? Megkérdezed, hogy a legutóbbi adakozásom óta nem pont egymilliót kerestem? Mert akkor tizednek minősül, nem fogadhatod el. Tegyek hozzá ezret, és akkor már nem tized, elfogadhatod? Ha úri kedvem úgy szottyan, hogy valakinek adok akármennyi forintot, akkor mindenképpen nézzem meg, nehogy a jövedelmem 10százaléka legyen? Vagy odaadhatom simán, szeretetből? A célszemélynek kötelessége jövedelemigazolást kérni, nehogy véletlenül tized legyen? Hülyeség ez az egész, lássuk be. A hívőknek nem adatott más parancsolat, mint hogy szeressenek. Ha én tudok szeretetből adni, az elfogadó tud szeretetből elfogadni, akkor nem mindegy? Itt egy picit visszautalnék az előző félkérdésre. Ha az említett apostolok tudtak úgy tizedet adni, hogy nem Isten (vagy a Törvény) iránti megfelelésből, akkor rendben van. Viszont ők megismerték az Élő Istent, és tudták, hogy egy kis baksissal nem lehet megvásárolni a szeretetét.
Tehát kitől fogadtak el tizedet? Nem tudhatjuk. Aki jó szándékkal pénzt (vagy terményt) adott nekik, azt bizonyára elfogadták, semmit nem nyomozódván az adomány százalékos arányáról.
De szerintem Fecó azt akarta kérdezni, hogy kitől SZEDTEK tizedet ezek? Ugyanis a jelenlegi egyházban sem az elfogadással van probléma, hanem a szedéssel. Hogy mindenféle Igék egybemosásával és félremagyarázásával manipulálják a híveket a tizedfizetésre. Ebben biztos vagyok, hogy ilyesmit nem csináltak. Pál azt írta, hogy ha van mit enni és ruházkodni, azzal elégedjünk meg. (1Tim6) Tekintve hogy az apostolok döntése alapján egy pogánynak nem kell magára vennie a Törvényt, ezért a Törvény egyetlen parancsolatát sem lehet ráeröltetni. És ugyanezen Törvény alapján szedni sincs joguk a tizedet.
Tehát röviden (és kibővítve az én kérdésemmel):
-Kinek fizettek? -ahogy az akkori előírások szóltak. Templomnak, lévitának, ilyesmi
-Kitől fogadtak el? -amit jó szívvel adtak, azt jó szívvel elfogadták
-Kitől szedtek? -senkitől
És ahogy este a töméntelen köhögás között gondolkodtam ezen az egész dolgon, feljött az ilyenkor szokásos Malakiás. Nem volt kérdés, de gondolom illik ide. (Mal 3) Itt ugyebár azzal szokták kezdeni a tized-agitátorok, hogy "átokkal vagytok elátkozva" -lehetőleg jó dörgedelmesen. Aztán folytatják, hogy ha ettől az átoktól szabadulni akartok, akkor be kell hozni a tizedet (érdekes, erre az átokra mintha nem vonatkozna Jézus áldozata). De van itt egy olyan félmondat, amit valahogy nem szoktak emlegetni: "ezzel próbáljatok meg engem". Nos, én és az ismerőseim is sokszor megpróbáltuk az Urat, ahogy Ő felszólított ebben az Igében. Aztán valahogy nem jött a bőséges áldás. Legalábbis én nem nevezném bőséges áldásnak azt, amikor hónap végén sakkozni kell a számlákkal. Nem tudom, hogy a többi nyelvekben milyen szó van, nekem csak a magyar áll rendelkezésemre. Ugyebár ha valamit megpróbálunk, az legalább kétesélyes. Jó ez a ruha rám? Nem tudom, felpróbálom. aztán igen/nem. Fel tudom emelni ezt a vasat? Megpróbálom, aztán vagy igen, vagy nem. Aztán a próba eredményeképpen cselekszem. Megveszem a ruhát, vagy visszateszem a polcra. Elviszem a vasat, vagy otthagyom. Miért nem foglalkozik senki azzal, hogy a malakiási felszólításnak esetleg lehet negatív eredménye? Hogy nem bocsájt ránk az Úr bőséges áldást? Létezik ilyen opció, láthattunk eleget magunk körül. Nyilván Isten nem hazudik, tehát itt más lehet a probléma. Mégpediglen az, hogy ez a beszéd nem nekünk szól. Hadd mondjak egy béna hasonlatot: Azt mondom a lányomnak, hogyha szépen lemossa az autómat, akkor kap egy csokit. Ő lemossa, megkapja a csokit, eddig rendben van. De ezt meghallja a szomszéd gyerek, ő is lemossa a kocsimat, várja a csokit, mit csináljak vele? Nem ígértem neki semmi ilyesmit. És aztán a szomszéd gyerek lemossa naponta és várja a csokit? Vagy belátja, hogy ez nem neki volt üzenet és felhagy a kisérletezéssel?
