Pont az ilyesfajta magyarázatokkal élnek vissza a kemény szívű hívők. Ezért nem kérnek bocsánatot akármiféle gorombaság esetén sem. És az ilyesfajta tanításokkal rongálják a sértett fél önbecsülését. Valódi megoldás helyett még az áldozatot hibáztatják. Nem elég neki a sértés elszenvedése, még a földi pokollal is fenyegetik, ha nem erőszakolja meg a saját lelkét, és nem hazudja magának azt, hogy megbocsájott (de azért dögöljön meg az illető).

Érdekes, az adósrabszolga történetének a környezetét nem nagyon szokták vizsgálni. Csak a megbocsájtás kötelességét verdesik a sértett fél fejéhez. De ha megnézzük összefüggésében, azért egy picit árnyalja a képet:

-egyik rabszolga lehetetlenül sok pénzzel volt adós az Urának

-ez a rabszolga haladékot kért

-a gazda tudta hogy lehetetlen dolog ekkora összeget visszafizetni, ezért elengedte az egészet (vagy csak azért, mert könyörülő volt)

-egy másik rabszolga ennek tartozott egy piti összeggel

-ő is haladékért könyörgött

-ez nem könyörült rajta, hanem tömlöcbe záratta

-a gazda ezt megtudta, meggondolta magát, mégse engedte el az adósságot, hanem ezt is tömlöcbe záratta. (érdekes, egyik prédikátor sem említi, hogy egyszer már elengedett adósságot szedett itt elő a gazda)

Ismerjük a történetet, csak emlékeztetőül írtam le. Lényeg az, hogy a meg-nem bocsájtás és az adósság számonkérése (tömlöcbe zárás) nem a levegőben lóg. Ezt megelőzi

-egy óriási kegyelem átélése (és ezzel a jó példa megtapasztalása)

-az ő adósának a könyörgése (elismeri, hogy valóban tartozik, és kéri a haladékot)

Nos, ezt a kettőt nem látom a megbocsájtás prédikációk esetén. Nem nagyon van szó arról, hogy a tartozást el kell ismerni, és jelezni kell a szándékot a viszony rendezésére. Csak arról, hogy bocsássak meg.

Mert mit is jelent a megbocsájtás? Elengedni a tartozást, tiszta lapot nyitni. Lemondani a vérbosszúról, lemondani a "szemet-szemért" elv alkalmazásáról. Mit teszek akkor amikor megbocsájtok valamit? Eltekintek ezeknek a végrehajtásától? Miért, egyébként megtenném? Kiverném a szemét annak aki kiverte az enyémet? Végrehajtóval fenyegetném azt aki egy piti összeggel tartozik? Nyilván nem tenném egyiket sem. EGyrészt azért, mert

-én sokkal nagyobb kegyelmet tapasztaltam, tudom milyen érzés

és

-tudom mekkora veszteség a fél szem elvesztése, nem akarom senki másnak

Most akkor ez megbocsájtás? Kialakul ezáltal a tiszta lap? Nem. Hiszen ahhoz kell a másik fél is, hogy ennek tudatában legyen. Előszöris kell a tudata, hogy tartozik. Ha ez nincs, akkor nem érdekli az egész. Aztán kell a tudata, hogy szeretné rendezni a dolgot. Ha nem szeretné, akkor ez így jó neki, megmarad az adós állapotában. Aztán kell a tudata, hogy én kész vagyok elengedni a dolgot. Ha ez nincs, akkor kerülni fog, nem ad alkalmat a rendezésre. És ha mindezek megvannak, akkor lehet elengedésről, megbocsájtásról beszélni. Ha ez nem történik meg, akkor marad a csendes beletörődés, illetve leírni veszteségbe a kárt.

És még egy érvem hadd legyen: Isten mikor bocsájtotta meg a bűneinket? Nyilván a kereszthalálkor, a mi bűneink miatt feszítették meg. Amikor elvégeztetett. Akkor miért kell nekünk itt és most megtérni? Istenhez fordulni? Bűnvallást tenni? Isten a Golgotán megmutatta, hogy ő a maga részéről kész a kapcsolat rendezésére, kész az adósság elengedésére. A többi már az egyes emberen múlik. Hogy odaáll-e Isten elé, és kéri-e a bűneinek a bocsánatát, kéri-e az adósság eltörlését.

A megbocsájtás kettőn áll. Ne kérjük számon csak az egyik félen.